Flottamegújítás a Lekri Gép Kft-nél
A fenti címet természetesen nem szó szerint kell érteni. Az új járművek az új útépítések és bővítések megelőző feltárási munkáinak előkészületeiben vesznek részt.
A vállalkozás egésze, a Lekri Group 15 évvel ezelőtt alakult és a régészeti feltárások megelőző munkafázisaként végezik a nagy tömegű földmunkákat. Ennek során csak a fölső, áltagosan 0,8-1 méteres földréteget távolítják el forgókotrókkal, jelentősen megkönnyítve, meggyorsítva az értékes leletekhez való hozzáférést a szakemberek számára. A Lekri Gép Kft. a cégcsoport legfiatalabb tagja, az idén jött létre, gyerekkori barátok összefogásával, folytatva a feltárások előkészítését, az építőiparhoz kapcsolódóan.
Az eddigi géppark Volvo csuklósdömperekből és Kamaz billenős tehergépkocsikból állt (összesen 12 darab), valamint 6 darab Hyundai forgókotró. A dömperek bár nagyon jók terepen, de szállítási igényük – mivel közúton nem közlekedhetnek – megnehezítette az alkalmazást és növelte a költségeket. A Kamazok felett eljárt az idő, ezért új fuvareszközöket kellett keresni. A Ford Trucks-hoz és a Delta-Truck Kft-hez a teljes hazai kínálat áttekintése közben jutottak el, majd került sor összesen 6 darab billenős tehergépkocsi beszerzésre. Már a kiválasztásnál eleve 4 tengelyes változatban gondolkoztak.
A terepfeltárás előkészítésre jellemző, hogy a járművek csak a kijelölt munkaterületen belül mozognak, a szállítási távolság gyakran csak néhány száz méter, az elszállított humuszt helyben deponálják, ezért a maximális szállítókapacitás, teherbírás kihasználható. Csak a munkaterületre kivonuláskor vagy új helyszínre átirányításkor közlekednek közúton. A járművek az adott munkaterületet maradnak a terepmunkák befejezésig, a gépkocsivezetőket Ford Transit kisbuszok hozzák-viszik minden nap, ez is a költségcsökkentés része.
Ezért a szervizcsomag is ennek megfelelően lett kiválasztva, nem kilométer, hanem üzemóra alapján, mint a bányákban használatos gépkocsiknál. Az időszakos szervizelést és esetleges javításokat a közeli lébényi szerviz végzi. A gépkocsik finanszírozással, 3 év teljes körű garanciával és karbantartási szerződéssel kerültek beszerzésre.
Az új Ford Trucks billencsek egységesen 8×4-es, 4142D típusúak, 19 köbméteres, hátrabillenő, Arslan gyártmányú felépítménnyel. A sebességváltó 16 fokozatú, kézi kapcsolású, a gumiabroncsozás kimondottan terepes használatra lett kiválasztva. A gépkocsivezetők örömmel és bizalommal fogadták az új munkaeszközöket, az ő eddigi visszajelzéseik szintén pozitívak. Az első jármű június végén érkezett.
További eszközpark-bővítés csak a 2019-es évben várható, még egyelőre nincsenek konkrétumok, mint a vállalkozás további fejlesztésére sem. Jelenleg 16 gépkocsivezető és 6 gépkezelő dolgozik egy műszakban.