A Ford Trucks által támogatott VDR Truck Racing csapata versenybe száll a 2019-es Dakaron, idén először Ford Trucks járművekkel. Két speciális kialakítási Ford Trucks építőipari jármű kerül megmérettetésre a világ legkeményebb versenyén. Pilótáik Yves Rutten és Peter Van Delm, akik először 2009-ben tették magukat próbára a Dakaron.
Megkezdődött a visszaszámlálás a 2019-es Dakar Rally-ig, a világ legkeményebb off-road versenyéig. A rali a perui Lima városában veszi kezdetét Dél-Amerikában és 2019 január 6 és 17-e között kerül megrendezésre. A Ford Trucks által támogatott belga VDR Truck Racing is a ringbe száll. A csapatban Yves Rutten és Peter Van Delm a Dakar történelmében először mutatja meg, hogy mire képesek a Ford Trucks járművei a legzordabb körülmények között.
A Ford Trucks és a belga VDR Truck Racing közös munkájának eredménye a két verseny-tehergépkocsi, amelyek idén versenybe szállnak a világ legkeményebb raliján. A járművek kialakításáért a Ford Trucks mérnökei feleltek, míg a versenyfelszerelés előállítása a VDR Racing belgiumi műhelyének munkája volt. Ezt követően a Ford Trucks mérnökei a VDR Trucks Racing műszaki csapatával együtt közösen elvégezték a végső összeszerelési eljárásokat, majd valós ralikörülmények között tesztelték a kész járműveket, hogy felkészítsék őket az éles versenyre.
“A Ford Trucks világszerte támogatja az motorsportot”
Serhan Turfan, a Ford Trucks alelnöke nyilatkozata szerint a Ford Truck világszerte támogatja a motorsportot. „A nemzetközi piac egyik legnagyobb nehézgépjármű-gyártójaként, a Ford Trucks ötvözi 60 év gyártási tapasztalatát a piaci igényeknek megfelelő termékek fejlesztési képességével. Folyamatosan növekszünk a Közel-Keleten, Afrikában és Európában, s mindeközben sokat fektetünk a motorsportok támogatásába. Ennek fényében 2016 óta partneri viszonyt ápolunk a VDR Truck Racing csapatával. A járműveket alávetettük a verseny körülményeit szimuláló teszteknek, amelyek eredménye alapján biztosak vagyunk benne, hogy a teljesítményük és strapabíróságuk a siker kulcsaként fog szolgálni a Dakar Rally-n. Örömmel dolgozunk együtt egy olyan nemzetközileg bizonyított csapattal, mint a VDR Truck Racing. A VDR Truck Racing csapata a Ford Trucks-ba fektette a bizalmát, hogy járműveinkkel rajtvonalhoz álljanak a világ legkeményebb versenyén, mi pedig a legjobbakat kívánjuk nekik.”
A verseny-tehergépkocsik mellett, a Ford Trucks minden szükséges felszereléssel ellátja a VDR Truck Racing csapatát a sivatagban. A csapat két pilótából, négy segédpilótából és egy nyolc fős műszaki csapatból áll. Ezenfelül egy Ford Trucks szerviz autó is segíti a csapat munkáját.
A 41. Dakar Rally Dél-Amerikában zajlik. Korábbi évekkel ellentétben, idén csak Peruban. A verseny 2019 január 6-án veszi kezdetét és 11 napon át tart. A rajtvonal Limában van és összesen 10 szakaszt foglal magába a verseny. A verseny útvonala keresztül viszi a pilótákat a perui sivatagon, majd Limában zárul január 17-én.